A Magyar Női Vízilabda Válogatott oldala

 

Menü
 
Felnőtt Válogatott
 
Junior Válogatott
 
Ifi Válogatott
 
Hírek
Hírek : A női válogatott Zalakaroson kezdett

A női válogatott Zalakaroson kezdett

forrás: www.vizipolo.hu  2008.06.12. 11:14

Női vízilabda-válogatottunk számára Zalakaroson kezdődik, majd Budapest és Malaga érintésével folytatódik a Pekingbe vezető út. Godova Gábor szövetségi kapitány vezetésével a csapat jelenleg a zalai fürdővárosban tölt néhány napot, az összetartást elősegítendő.

- Szükségesnek láttuk, hogy tartsunk egy ilyen hetet, amikor minden szerepet kap a vízilabdán kívül – kezdte az interjút a kapitány, aki éppen egy „komoly” ping-pong-versenyt felügyelt.

–A lányok több helyről, több országból jöttek össze, ráadásul heten nemrég még bajnoki döntőt játszott. Igyekszünk mindenféle színes programot összeállítani, játékokkal, vetélkedőkkel, a vízilabda most nem kerül előtérbe, erősítő gyakorlatok viszont vannak. Egy nagyon kedves meghívást kaptunk, így péntekig Zalakaroson leszünk, majd hétvégén pihenőt kapnak a lányok.

- Hétfőtől viszont kezdődik a kemény munka, az igazi olimpiai felkészülés?

- Igen, két hétig a Margitszigeten edzünk, majd egy budapesti nemzetközi torna keretében kaphatunk képet arról, hol is tartunk, itt megmérkőzünk az angol, a francia és német válogatottal. Ezt követően kezdődik a malagai Európa-bajnokság, ahol már csak 13 játékost nevezhetek, így a keretszűkítést remélhetően megkönnyíti a négyes torna.

- Ahogy arról már többször is szó volt, az Eb csak egy állomás lesz a pekingi felkészülésben, amely után lesz még lehetőség az esetleges hibák kijavítására.

- Így van, az Európa-bajnokságot követően ismét a fővárosban készülünk, és akkor már csatlakozik hozzánk a görög együttes, amely segítheti a gyakorlást.

 
Gyors hírek

 


HAJRÁ
MAGYAROK!


Merész András az új női kapitány

 

HAJRÁ MAGYAROK!



 

 
Sanghaj VB 2011
 
Reklám

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE