- Néhány nappal a harmadik hely megszerzése után hogyan gondolsz vissza az Eb-re?
- Előzetesen lehet, hogy aláírtuk volna a bronzérmet, de utólag visszanézve ez lehetett volna jobb is. Azt tudni kell, hogy 65-70 százalékos formában vagyunk most, ehhez képest ez az eredmény jó, látszott, hogy a meccsek végét nem igazán bírtuk. A bírók néha egy kicsit nyomtak minket, ez felőrölte az erőnket, és emiatt mérkőzések hajrájára nagyon elfáradtunk. Ugyanakkor nagyon sok pozitívumot lehetett látni, a csapat meccsről meccsre egyre jobban összeért, ez egyrészt a játékunkon látszott a vízben, másrészt a csapategységen.
- A csoportmeccsek során egy győzelem és két döntetlen volt a magyar mérleg, szerinted min múlt a jobb eredmény?
- Ahogy mondtam, még nem vagyunk csúcsformában, ezért néha becsúsztak hullámvölgyek, ezt kell kiküszöbölnünk az olimpiáig hátralévő három hétben. Az olaszok ellen nyert állásból veszítettünk pontokat, a görög találkozón viszont vert helyzetből álltunk talpra, vagyis mindkét mérkőzésnek van pozitív oldala, amiből erőt kell merítenünk.
- A hollandok elleni remek sikert követően az elődöntőben következett az ominózus spanyol meccs, és a sokat emlegetett játékvezetői ténykedés, vagy itt is a formaingadozás befolyásolta a végeredményt?
- Nem arról volt szó, hogy leeresztettünk, hiszen ugyanolyan lendülettel támadunk, de olyan nyomás volt egész meccsen, ami lefárasztott mindenkit, így tudták megfordítani az állást. A spanyolok egyébként csak erre az Eb-re készültek, nekik most már csak nyaralás jön, én azt gondolom ezért jött ki a különbség az utolsó negyedben.
- Úgy hallottuk, hogy Málagában mindenki elismerően nyilatkozott a magyar csapatról.
- Ez így van, pozitívan beszéltek rólunk, hiszen amit játékban felmutattunk, az jó volt, azt gondolom az ellenfelek félnek is tőlünk majd. Nekünk viszont nem a jó kritikákkal, hanem elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk, hogy Pekingre minél erősebbek legyünk.
(fotó: malaga2008.com)
- Néhány hét múlva következik az olimpia, ez a csapat mennyiben más, mint az athéni keret volt?
- A mostani játékosok többsége megjárta az előző olimpiát is, ami nagyon jó, mert már ismerjük a légkört és a körülményeket, így nem lesz meglepetés. Úgy érzem, most sokkal erősebb a csapategység, de az utolsó hetekben még ezen is javítani szeretnénk. Az Eb-n a fiatalok kihozták magukból tudásuk legjavát, és mi segítünk nekik a továbbiakban, sokat beszélünk az olimpiáról, milyen volt, milyen lesz, így mindenre megpróbálunk felkészülni.
- Mi lesz a felkészülés menete az olimpiai utazásig?
- Mivel a bronzmeccs után vasárnap még edzettünk, most három napos pihenőt kaptunk. Csütörtöktől szombatig edzések lesznek, valószínűleg ekkor fizikálisan megdolgoztat minket a kapitány, majd jövő héten Görögországba utazunk, és a görögökkel készülünk, lehet, hogy néhány meccset is játszunk, majd itthon készülünk az elutazásig néhány napon át. - Te mire számítasz Pekingben, mit vársz a csapattól. - Én akkor lennék elégedett, ha a válogatott igazán úgy játszana, ahogy tud, minden játékos magához képest a legjobbját nyújtaná, és az egység is olyan jó lenne, hogy nagybetűvel lehessen leírni, hogy igazi csapat voltunk.