A Magyar Női Vízilabda Válogatott oldala

 

Menü
 
Felnőtt Válogatott
 
Junior Válogatott
 
Ifi Válogatott
 
Hírek
Hírek : Csak az aranyért fizet a vízilabda-szövetség

Csak az aranyért fizet a vízilabda-szövetség

forrás: www.mti.hu  2007.06.09. 17:45

A lányoknak a sokmozgásos játékot kell erőltetniük, a fiúknak pedig a pekingi csapatépítésre kell koncentrálniuk -- hangzott el a vízilabdázók helyzetét értékelő MOB-konzultáción. A szövetség első embere bejelentette, hogy nem változik a premizálás, csak az aranyért kapnak pénzt a pólósok.

 

Godova Gábor, a női csapat kapitánya szerint a márciusi, melbourne-i vb negyedik helye elfogadható, különösen annak fényében, hogy míg a tengerentúliak három hónapot készültek az eseményre, addig a bajnoki és kupaküzdelmektől megfáradt európaiak jó, ha ennek a harmadát. Ugyanakkor nem ez volt elsősorban a döntő, az, hogy a finálét az amerikaiak és az ausztrálok vívták, leginkább a két náció újításának volt betudható. A tengerentúliak minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetnek a fizikai felkészülésre, így jóval erősebbek, mint bármelyik európai gárda játékosállománya. "Annak nincs értelme, hogy most mi is elkezdjük ezt, azzal csak tönkretennénk a lányokat, akik nem szoktak hozzá a súlyzózáshoz -- jelentette ki Godova Gábor a Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának írása szerint. -- Alkatilag is mások, nem alkalmasak az ilyenfajta erősítésre. A jelzést viszont vettük, azaz ki kell találjuk az ellenszert, a sokmozgásos játékot, amivel ki lehet fárasztani a megvastagodott vetélytársakat." A lányok lemaradtak az éremről (MTI/EPA) A kapitány a nyári Világliga-selejtezőn -- amelyen a csapat kulcsemberei közül az olasz légiósok nem tudnak részt venni -- több fiatalt is kipróbál, aki az új játékstílusba leginkább bele tud illeszkedni. A kvalifikációs menet augusztus végén kezdődik a kirisi európai selejtezővel, ahonnan egy csapat jut tovább, míg a második-hatodik helyen végző együttesek februárban, a trieszti világselejtezőn próbálkozhatnak, innen elvben az első három jut ki Pekingbe, de ha az afrikai legjobb visszamondja a részvételt -- mint eddig kétszer is -, akkor még a negyedik is ott lehet a 2008-as olimpián. A férfiak szereplésének értékelését a betegeskedő Kemény Dénes nevében Köpf Károly tolmácsolta. A főtitkár elmondta, a megannyi klubkötelezettség miatt a játékosok fáradtan kezdték a vb-felkészülést, ennek ellenére a csoportelsőséget sikerült gond nélkül kivívni, majd közepes játékkal egészen a döntőig menetelni. A fináléban szintén közepes teljesítményt nyújtott a csapat, ehhez képest karnyújtásnyira került az aranyhoz, ám buta egyéni hibák miatt nem sikerült a rendes játékidőben megnyerni a mérkőzést. Kiss Gergőéknek újra csak ezüst jutott (MTI/EPA) "Bár az ezüst miatt nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, azért nagy dolog, hogy a csapat sorozatban képes döntőt játszani" -- utalt arra Köpf Károly, hogy a Kemény-gárda a 2003-as barcelonai világbajnokság óta minden egyes világversenyen bejutott a döntőbe, Melbourne-ben immáron sorozatban a kilencedik alkalommal. Az athéni együtteshez képest öt helyen változott a gárda, azaz a fiatalok -- Kis Gábor, a Varga-testvérek, Szívós Márton, Nagy Viktor -- beépítése jól halad; azzal, hogy a kvalifikáció megoldódott, a következő időszakban teljes mértékben a pekingi csapatépítésre lehet koncentrálni. Martin György, a szövetség elnöke a hölgyekkel kapcsolatban jelezte, Godova Gábor a rendelkezésére álló igen rövid idő alatt látványosan megszervezte a csapat védekezését, amely mindvégig különleges biztonsággal működött. "Gábor ráadásul azt sem mondta, hogy két fontos támadója hiányzott: Drávucz Rita és Kisteleki Dóra, ők meccsenként két-három plusz gólt jelenthetnek, azaz velük együtt még jobb lesz a csapat, és ez komoly reményekre jogosít: egy olimpiai érem simán benne van ebben a társaságban" -- szögezte le. A férficsapatot illetően megjegyezte, lehet udvariaskodni, hogy négy-hat csapatból áll az élmezőny, "ettől még a magyar válogatott továbbra is az első kettő közé tartozik; és százévente egyszer fordul elő, hogy egy döntőben a sima öt-hatgólos siker helyett a hosszabbításban veszít a sokkal jobb csapat. A horvátok góljai a mi elrontott támadásainkból születtek." Végül az elnök jelezte, továbbra sem változott a szövetség premizálási politikája: a válogatottaknak csak az aranyért fizetnek, és az edzők szerződésében is szerepel a klauzula, hogy ha nem jutnak el legalább az elődöntőig az aktuális világversenyen, az elnökség egyoldalúan felbonthatja a megállapodást.

 
Gyors hírek

 


HAJRÁ
MAGYAROK!


Merész András az új női kapitány

 

HAJRÁ MAGYAROK!



 

 
Sanghaj VB 2011
 
Reklám

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre