A Magyar Női Vízilabda Válogatott oldala

 

Menü
 
Felnőtt Válogatott
 
Junior Válogatott
 
Ifi Válogatott
 
Hírek
Hírek : A magyar csapat Kanadát is legyőzte

A magyar csapat Kanadát is legyőzte

forrás: www.nso.hu  2008.02.19. 17:13

A magyar női vízilabda-válogatott a csehek után Kanadát is legyőzte az olaszországi Imperiában zajló olimpiai selejtezőtornán.

Nagy lépést tett előre Godova Gábor csapata a pekingi ötkarikás részvétel felé vezető úton a kanadaiak legyőzésével, hiszen az erőviszonyok alapján már csak a spanyol együttes akadályozhatja meg az együttest abban, hogy "túlórázás" nélkül jusson be az olimpiai repülőjegyet érő elődöntőbe. Ehhez a B csoport első helyén kell végeznie, míg a második helyezettnek az A csoport harmadikjával kell még különcsatát vívnia a négy közé kerülésért.

A tét nem bénította a magyarokat, már az elején elléptek az észak-amerikaiaktól, akik csak a 8. percben, 0-3-nál találtak be először a remekül védő Horváth Patrícia kapujába. A folytatás is Stieber Mercedesékről szólt, akik remek védekezés mellett egyre növelték előnyüket, s 8-2-es vezetést követően csak a negyedik nyolc percet adták döntetlenre, felettébb magabiztos győzelmet aratva.
Kedd délben a kazah válogatott következik az itáliai tornán.

Női vízilabda, olimpiai selejtezőtorna:
Magyarország - Kanada 11-5 (3-1, 3-1, 2-0, 3-3)
A magyar góldobók:
Drávucz 3, Stieber, Györe 2-2, Pelle, Valkay Á., Kisteleki, Takács 1-1
Kazahsztán - Kuba 14-11 (4-1, 5-3, 4-5, 1-2)
Spanyolország - Csehország 29-4 (8-2, 6-0, 7-2, 8-0)

 
Gyors hírek

 


HAJRÁ
MAGYAROK!


Merész András az új női kapitány

 

HAJRÁ MAGYAROK!



 

 
Sanghaj VB 2011
 
Reklám

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom

Asztrológiai tanácsadás - BECSÜLET KASSZÁS alapon már Skype-on is! INGYENES OKTATÁS az ASZTRO-suliban!    *****    A csillagjövõ asztrológia,nagyon sok olvasmányt,ezoterikus,témákat,szoftvereket és óriási nyári akciókat ajánl, NEKED!    *****    Egy blog rólam, velem, mert szeretek ide írni. Ðzsí. *** Augusztus 25-én PlayDay, azaz játéknap sok-sok nyereménnyel! :)    *****    Tudod hol van és mit jelent a horoszkópodban a Felszálló holdcsomópont? A Chiron? A Lilith? Én megmondom.Látogass meg!    *****    Gyere és nézd meg a lovas és állatos blogom.Különbözõ érdekes történetekkel és sok friss blogbejegyzéssel.Jó nézelõdést!    *****    Ünnepi minijáték vár rád! Kattanj rá, küldd be a megoldást, és NYERJ! =)    *****    Az ASZTRO-suli mindenkit Szeretettel vár. Tanuld meg az asztrológiát a saját horoszkópod elemzésével -TELJESEN INGYEN!    *****    A csillagjövõ asztrológia portálon akció! Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Párkapcsolati elemzés 2000 Ft. katt!    *****    Szereted a humort, jó zenéket? Szeretnél ilyen mûsorban részt venni? Keress oldalamon!    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    PROJECT DC egy futurisztikus-disztópikus SZEREPJÁTÉK! Bármikor szívesen látjuk a csatlakozókat!    *****    Ne maradj le semmirõl, értesülj elsõ kézbõl a Selena Gomezzel kapcsolatos hírekrõl! Hat éve várja a látogatókat az oldal    *****    Református exmisszus-gyakornok, jégkorong, izomautók, rap zene. Igen, ez mind én vagyok! Hogyan? Nézz be és megtudod! :)    *****    Szeretsz írni? Lenne egy jó témád, amit megosztanál másokkal? Akkor kattints, és nyerj egy vendégposztot nálam! :)    *****    Kedveled Ian Somerhaldert? Odáig vagy a szépséges színésznõért, Nina Dobrevért? Kattints! Nem csak TVD rajongóknak!    *****    Szeretsz filmet nézni? Akkor itt a helyed! Nézz filmet facebook messengeren. Klikk ide!!!!    *****    MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER    *****    DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE! DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE!    *****    ***Egy blog. Egy lány. Egy élet.*** Ðzsí blogol. *G-PORTÁL KÖZÖSSÉGMENTÉS ugyanitt. Ha hiányzik a régi közösség.*BLOG***    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok